Miközödhozzá

“Csillámporos, pink leopárdmintás revolver 2000 €$-ért eladó
Kétszer használt, enyhén vérfoltos.”

Nagy jóindulat, vagy bődületes naivitás kellett ahhoz, hogy kórteremnek lehessen nevezni azt kis szobát, amibe két koszos priccs mellé zsúfoltak be egy komplett droglabort. Mikiben pedig naivitásból volt bőven.
A lány tíz perce ücsörgött egyedül a kábító vegyszerszagban, ugyanabban a pózban, ahogy a doktornő hagyta, miután elállította a vérzést, összekapcsozta a két lőtt sebet, és telenyomta fájdalomcsillapítók és nyugtatók házi elegyével.
Pontosan emlékezett, hogyan kezdődött a lövöldözés. A Night Marketen lézengett, mint mindig, egy szintetikus dohányrúd végét rágcsálta (de nem gyújtott rá, nem szerette a füst durva ízét, csak menőnek tartotta, ahogy a szájában lóg), és egy kitörni készülő balhét bámult, mintha az egy szappanopera volna.
"Megölted a családomat!" üvöltötte egy nő a Fekete Sárkányok egyenkimonojába öltözött alaknak.
"Nem tudtam, hogy a te családod!" válaszolt az, a kardja markolata után kapva.
Élvezte, ahogy a levegő megtelt a dráma statikus elektromosságával, elvégre ezért költözött ide, az őszinte, nyers, kaotikus indulatokért, amikből a legendák születnek; amikor egy fekete taktikai mellény állta el előle a kilátást. Önérzetesen megpróbálta arrébbtolni a hegyomlásnyi harcikrómot, de az nem mozdult.
"Martonyi Olga?"
Túl sokszor hallotta ma ezt a nevet. A régi életében hívták így, amikor még ezüstvillával zabálta a kaviárt, és testőrök kísérték még vécére is. Talán pont ez volt az egyik, amelyik előtte állt; mindig maszk volt rajtuk, nem ismerte őket személyesen.
Nem jött ki hang a torkán, csak bambán megrázta a fejét.
Ma már ez a kommandós volt a hetedik, aki a régi nevén szólította. Volt pár korpó baromarc, aki haza akarta vinni apuhoz; volt pár, aki az életéért aggódott, amikor a Sárkányok belekezdtek az új bizniszükbe, minek keretében futárcsajokat raboltak el, kínoztak meg, erőszakoltak halálra, majd eladták az ebből készült BD-ket. Miki is látta az egyik felvételt, hátborzongató volt, egy kicsit tényleg érezte a veszély szelét, de nem gondolta komolyan, hogy neki is bántódása eshet. Hiszen ő érinthetetlen! Egy kemény punk, a Metroplex gettójából, színes tarajjal, bőrgatyában; az ilyenek legendásan halnak meg, torkolattűz és csillámló króm fényében, valami zúzós gitárriffre, nem olyan béna módon, mint azok a futárok.
De ez a kommandós nem mondott semmit. Nem mondta, hogy Apu küldte, nem akarta visszaédesgetni az aranyéletbe, nem akarta szívességere rávenni, vagy figyelmeztetni.
Csak meg akart bizonyosodni arról, hogy a jó embert lövi le.
Egy szempillantás alatt átlátta, mi a helyzet: apu lemondott róla, hogy valaha is visszatér, ezért most megpróbálja eltünteni a bizonyítékát annak, milyen rossz szülő volt.
Nem tudta, melyikőjük keze indult hamarabb a fegyverért, de azt igen, hogy ő lőtt először.
Életében először sütötte el csillámporos, pink revolverét. A lövedék szánalmasat csörrent a kommandós tungsztén páncélján, és lendületét vesztve koppant a padlón.
A kommandós visszalőtt, az első golyó a bal vállát találta el, a második a hasüregébe hatolt.
Legalább szólhatna valami jó kis punk muzsika, futott át a lány agyán, ahogy a földön fekve egyik kezével a sebét, a másikkal még mindig a pink revolvert szorongatta.
A lövések dörrenésére az egész Market felbolydult. Az emberek krómtól és kábszertől tépázott idegei nem bírták tovább; családi dráma, amit eddig stírölt, belobbant; mindenki lőni kezdett mindenkire, haragból, önvédelemből, vagy csak szórakozásból. Végül is a lövöldözés Night Cityben szabadidős tevékenység.
A halál (és a biomonitor által a szervezetébe bocsátott morfium) mámorában a fegyverek fémes kereplése gitárriffnek hatott, a dobalapot a földre zuhanó sebesültek testének puffanásai szolgáltatták. Hát mégis legendaként hal meg, a fegyverét markolva, torkolattűz fényében, epikus zenére; meghal a korpók iránt táplált gyűlölet és az apja iránt érzett megvetés miatt.
Ahogy illik.
 
"Ne velem foglalkozz, őt mentsd!" hallotta valahonnan maga mellől Xtazy hangját. A srác táncos volt a FlatLine-ban, és nemrég felkereste Mikit a lakásán, ahol a két gránátsokkos veteránnal lakott. Olgának szólította, talán fenyegetőnek szánta, de Miki csak a csillogást látta benne, a feszülő neccfelsőt, az extravagáns sminket, a basszus és a taps visszhangját. Xtasy pénzt és a hallgatását ajánlotta cserébe azért, hogy Miki a családi kapcsolatait felhasználva elintézi, vagy legalább kirúgatja a srác korábbi menedzserét.
Még mindig azt hitte, hogy Miki segíteni tud neki, nem fogta fel, hogy épp a mégoly nagyra tartott apuka próbált leszámolni a lánnyal.
Az orvosnő engedelmeskedett, és az összes többi sebesültet leszarva kihúzta Mikit a húsdarálóból. Belevágott egy airhypo-nyi adrenalint, hogy legyen ereje talpra állni, és a vérben úszó sikátoron át elvonszolta a klinikának csúfolt droglaborba, összefércelte, és visszaszaladt a többi sérültért.
De nem jött vissza. Soha senki nem jött vissza.
 
Miki végtelen perceken át várt, várt valakire, aki behozza a többi sebesültet, aki elmondja, kit sikerült még megmenteni, kik maradtak életben, de nem jött senki. Senki.
Sebesült vállát markolva lépett ki a helyiségből.
Szemben nyílt a Chip Clinic, ahonnan életre-halálra szóló üvöltözés szűrődött ki, de nem érdekelte. Ide hozták nemrég azt a kis korpó sztárocskát, akinek épp egy fellépés közben kezdett glitchelni a neuroimplantja. Miki a legkevésbé sem sajnálta; aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha megbasszák a korpók.

A lépcsőkön lesántikálva hamarosan elérte azt az ajtót, ami mögött az otthonát tudhatta az elmúlt hónapokban. Rápróbált, de zárva volt, belülről zárták be.
A Public boardon látta meg a hirdetést, hogy két stabil hátterű veterán lakótársat keres, akàrki jöhet, nem kérdeznek semmit, csak tudjon főzni. Miki éppenséggel tudott főzni, megtanították az elefántcsonttoronyban; és a veteránok tenyleg nem kérdeztek semmit. Örültek, hogy nem a Militech által szolgáltatott MRE-ket kell enniük, cserébe hagyták, hogy Miki velük lógjon.
Amikor a nevét kérdezték, Miki csak annyit válaszolt, hogy "Miközödhozzá", amire ők csak bólintottak, hogy ja, tulajdonképpen megértik, de akkor innentől Miközödhozzá-nak fogják hívni, röviden Miki.
 
Miki így lett Miki, és így lett valami más, valami több, mint amennyi Olga volt.
Miki sokkal jobban érezte magát, mint Olga valaha; Olgának sose voltak barátai, csak szobalányai és testőrei, dadái és cselédei, networkje és net worth-e. Mikinek lakótársai, sőt, barátai voltak.
Ott volt Kutya, a kiberpszichózis határát drótkefével súroló, két lábon járó arzenál; és Szása, az amnéziás bérpuska, akiről idővel kiderült, hogy valaha pankrátor volt, és az Entertec újra kötelékébe akarta fogadni.
Nem csak akarta, meg is tette; Szása ma éjféltől az Entertec alkalmazásában állt, az ő parancsaikat teljesítette. És az utolsó parancsa az volt, hogy védje meg Mikit, akiről az Entertec tudta, hogy a Fashion korpó örököse (bazdmeg, mekkora titok lehetett ez, ha mindenki tudta!).
Miki egy darabig próbálta felrángatni a zárt ajtót, de hamar feladta. Inkább elindult a Metroplex főtere felé, hátha ott lesz valaki, akivel meg lehet beszélni, mi a teendő olyankor, amikor minden meg van baszva.
Végigsétált a Sárkányoknak otthont adó folyosón, amikor zajt hallott maga mögött. Megpördült, és látta azt a két Sárkányt, akik korábban a futárokat is tőrbe csalták (eszébe se jutott, hogy ő is futár, mert ő nem futár igazából, csak átmenetileg, ő még meg nem született legenda!). Épp egy full fehér ruhás nőt szorítottak falhoz, megnyalták az arcát, ahogy egy kést állítottak az alhasába, majd berángatták a Sárkányfészek néven ismert lakásba.
Újabb BD-sztár, gondolta Miki. A drámát követve ösztönösen visszalépett a Sárkányok körlete felé. Az egyik Sárkány kikukucskált az ajtófélfa mögül, vérben forgó szemekkel regisztrálva a szemtanút. A szemtanúkat pedig nem szabad életben hagyni.
Ekkor Szása rontott be a képbe jobbról, tüzelésre emelt Uzival, és kirángatta Mikit a sikátorból.
"Megoldom, menj innen" mondta, a Sárkányra szegezve fegyverét.
 
Miki (aki már nem Olga; onnantól fogva, hogy azt a golyót kapta a vállába, soha többé nem Olga) eliszkolt a konflikus elől. A Night Market felé indult, ahol mindig is otthon érezte magát.
Hallotta maga mögött a lövéseket, de nem nézett hátra. Ilyen hétköznapi dologba belehalni, mint a Sárkányok hülyeségei, nem elég legendás; tehát érdektelen.
A Market felé vezető úton nem égtek a lámpák; a sötéten átvergődve egy masszív testbe ütközött, ami valahol szemmagasság fölött klisés frázisokat kezdett duruzsolni: "mit keres egy ilyen szép lány egy ilyen csúnya helyen?"
A hanglejtése semmi jót nem ígért, a valahol a sötétben kiontott vér bűze csak ráerősített a baljós sejtésekre.
Mielőtt reagálhatott volna, Mikit kirántotta onnan egy másik alak, akit felismert a rothadással kevert pézsmaszagról: Kai, a Metroplex rezidens csövese. Róla nemrég kiderült, hogy mesteri netfutó. Amikor elterjedt a híre, hogy az Entertec megvette a ház klinikáját, Miki meg tudott győzni egy maroknyi hekkert, hogy törjenek be a cég irodájába, és szabotálják a rendszereiket. Mert halál a korpókra, meg ilyenek (azt senkinek nem kell tudni, hogy Miki is korpó volt valaha). Kai volt az egyik netfutó; meggyónta, hogy korábbi életében befolyásos titokgazda volt, ám amikor a korpó kétszínűségtől meghasonlott, kiszivárogtatta a titkaikat, ezek meg elvettek tőle mindent, és az utcára juttatták.
Miki kimondhatatlan rokonságot érzett a férfival, mert az is a korpó szarkeveréssel szembefordulva vált földönfutóvá. Ám a szerencsétlen akció óta nem látta Kai-t; gyorsan kiderült, hogy a lelkesedésük és a korpó gyarmatosítás ellen érzett haragjuk nem volt elég, hogy betömje a terven tátongó lyukakat, így a betörés harmadik másodpercében lekapcsolták az egész szedett-vedett kompániát.
Miki epikus tűzharcban reménykedett, ehelyett az öltönyösök leleplezték a barátai előtt, hogy ki ő valójában, és lefizették őket, hogy vigyázzanak rá további parancsig.
Azok meg eltették a pénzt, és az első adandó alkalommal magára hagyták Mikit egy Kodex Ignis szentély sarkán.
 
Kai máskor csak egy szánalmas konzervdobozt markolt, amibe az aprót gyűjtötte; most egy géppuskát. Akárhonnan is szerezte. A puska tusával fenékbe billentette Mikit, hogy takarodjon innen. Bárki volt is ott a világítás nélküli utcán, hamarosan múlt időbe lesz téve, és ehhez az operációhoz nincs szükség olyan zöldfülűekre, mint Miki. A lány már egyébként is bebizonyította, hogy teljesen haszontalan.
 
 A Night Marketen olyan fojtott, nyomasztó csend uralkodott, mint egy vihar szemében: a közvetlen életveszély elmúlni látszott, de csak egy bolond ad a látszatra.
Csak egy bolond ad a látszatra – ízlelgette magában a lány, és nem értette, miért kelt benne ez a mondat még mélyebb, még feketébb érzéseket, mint a nemrég a hasüregébe hatoló golyó.
Felballagott a FlatLine lépcsőjén, ahol Danny Eldorado ácsorgott magába roskadva. A férfi a nomádok fixere volt, és nemrég üzletet kötött a lánnyal: kijuttatja a városból, 2000 eddiért cserébe. Ez nem tűnt sok pénznek, főleg nem a Martonyi Fashion korpó örököseként, meg hát a két veteránnal lógva fusiztak is néha, és abból is benézett volna egy kisebb összeg. De az örökséghez már nem férhetett hozzá, akik pedig tartoztak neki, azok halottak, vagy nem állnak szóba vele.
Miki rövid, dicstelen élete során most először érezte úgy, hogy valamit nem tud kifizetni. Ez az érzés új volt, erről nem regéltek az edgerunnerek legendás életét mutató BD-k. Ahogy a lelepleződés vagy a bukás szégyenéről vagy a kisstílűségről és a haszontalanságról sem.
Na meg, ha el is tűnne a városból, ez az egész pontosan ugyanígy meg fog ismétlődni akárhol, ahova balsorsa veti, mert nem tanult semmit még ebből a kibaszott vérszivattyúból sem.
Ott, a Flatline lépcsőjén, a saját és mások vérétől mocskos bőrszerkóban, pink, csillámporos revolverét markolva, mint egy plüssállatot, elsírta magát Danny Eldorado előtt, mint hajdan az apja előtt, amikor először esett le a lóról.
Danny ezt látva azonnal megpróbált barátságos arckifejezést ölteni. Bármi is nyomasztotta korábban, magába fojtotta, és bíztató szavakat mondott a lánynak szökésről, nomádokról, újrakezdésről, de Miki kezdte elveszíteni a hitét.
Ezt már nem fogja tudni megúszni, már nem maradt más hátra, mint egy utolsó nagy meló, egy zajos kilépő, egy lángoló finálé. Legendaként kell meghalnia, mert Nighy Cityben senki nem emlékszik arra, hogyan éltél, csak arra, hogyan haltál meg.

Miki belépett a Flatline-ba még egy utolsó sörre. Ám odabent, a megtizedelt személyzet már rég nem csapolt sört. A felborult székek és vértócsák gyűrűjében a középső nagy asztal körül ültek, a sokk és a kétségbeesés különböző stációiban, miközben Pill vérben forgó szemekkel üvöltözött bosszúról, végtisztességről, és lelkek megmentéséről (mintha létezne olyan, hogy lélek).
A lánynak pont erre volt szüksége. Fel sem fogta, miről van szó, nem is érdekelte, de ebben meglátta a lehetőséget a legendás kilépőre. Felhiénázott egy otthagyott felest a pultról, előkapta a pink revolvert, és kánonban Pillel üvöltözni kezdett, hogy igen, menjünk, induljunk azonnal, csináljuk ki őket, lőjük le őket, mentsük meg őket, bárkik is azok az "ők".
Így indult el a kurvák, drogosok, és szájhősök szedett-vedett kommandója az utolsó nagy rohamra, végig a kihalt sikátorokon. Útjukat a nagy legendás meló díszleteiként szegélyezték a kicsavarodott pózban heverő testek, a vértócsákban neon csillant, a hangosbemondó még mindig a NiCola reklámját harsogta ("Új íz! Megemelt cukortartalom!"). Pill ment elől, hírhedtsége szabad utat biztosított nekik egészen a Chip Clinic felé vezető lépcsőig. Itt pár óvatos lövés és hangos szóváltás után megrekedtek; még Miki is tudta, hogy a lépcsők nem a tűzharcok legalkalmasabb terepei.
Ekkor jelent meg mögöttük a nomádok netfutója, aki rezignáltan Pillhez sétált, hogy megbeszéljék a haditervet. Miki egy szót sem értett az egészből, nem beszélt technohalandzsául; de a végén a netfutó keserű megjegyzését elkapta, mielőtt a csapat tovább indult volna a klinika felé:
"Szabadítsunk csak rá a hálóra még egy tucat AI-t. Faszom, mi baj lehet?"
Ez volt a nagy terv?! Ez lett volna a "megmentés", hogy föltöltik a halottak tudatát a netre, ahol azok aztán szabadon garázdálkodhatnak majd? Ha ez lesz az utolsó nagy melója, akkor nem legendaként fognak rá emlékezni, hanem bűnrészesként az általunk ismert net tönkreverésében.
Leengedte az addig tüzelésre emelt revolvert, és rezignáltan indult vissza a Night Market felé. Ma már sokadszor.

Körülötte a testek nem díszletek voltak, hanem emberek. Emberek, akiket nem is olyan rég még a barátainak nevezett. Most itt hevertek mind, dicstelenül, halottan, a saját kiontott beleik tócsájában. A bakancsa alatt csontszilánkok ropogtak, a neonok életet leheltek a halottak arcába, amiken mintha utolsó érzelmeik, félelem, remény és belenyugvás elevenedtek volna meg. A hangosbemondó még mindig ontotta magából a reklámokat ("Martonyi Glam Fashion! Halálos stílus!").
Gépiesen vitte a lába, végül a ramenes bódé előtt roskadt le egy műanyag székre.
Pár órája tanúja volt, amikor a ramenest lelőtték. Ahelyett, hogy bárki segíteni próbált volna rajta, valaki felkiáltott, hogy "Ingyen van a ramen!", és a járókelők megrohamozták a pultot.
Ő is köztük volt. Akkor jó bulinak tűnt.
Ennyit ért az emberélet. Egy pohár rament.
Ő pedig a mészárlás alatt végig csak arra gondolt, hogy legenda legyen mások szemében.

Megint megjelent Danny, hogy a szökés részleteiről magyarázzon. Persze, hiszen kétezer eddie az kétezer eddie.
De ez elől az érzés elől nem volt hova szökni.
Persze, Night Cityben nincsenek jó emberek. De a legtöbben azért lesznek rosszak, mert nincs más választásuk. Olgának lett volna választása, de eladta magát a látszatért. Eladta a kényelmes életét, és eladta a gettóbeli életét is egy szép halálért. A szép halált viszont nem lehet pénzért megvenni: aki legendaként akar meghalni, annak legendaként is kell élnie. Nem apu pénzén venni egy bőrszerkót, és punkot játszani.
Csak egy bolond ad a látszatra.
Az egész élete csak egy kurva spektákulum, születésétől a haláláig. Style over substance.
A halántékához emelte a pink leopárdmintás, csillámporos revolvert, és Danny tiltakozását leszarva meghúzta a ravaszt.
Ám az nem sült el; beragadt a tár. Amikor megvette, csak az érdekelte, hogy menőn nézzen ki, az nem, hogy mennyire megbízható.
Csillámporos spektákulum.
"Milyen kihalt itt minden" próbálta Danny egy szóviccel elvenni a helyzet élét.
Olga kézzel fordított egyet a táron, és megpróbálta újra. Ezúttal sikeresen.