White Lady az Első Angyal, áldottak az ő pilljei, kiosztja a heti adagot a dobozomba. Ebbe a csíkba megy a speed, abba a másikba afrodiziákum, a harmadikba pszichedelikum, a piros meg lekapcsol, neeem fog összekeveredni, csak ha ugrálok. Vagy ha összerázom. Összerázom, bekapok kettőt, vagy hármat, WAHAHAHA eeez berobban a látóközpontba, a hallóközpontba, a lebegőközpontba, és minden perifériába, végigkötéltáncol az ideghuzalozáson, jön az a csiklandozó viszketés a bőrátszövés vastagabb részeinél, amit mindig vicces megsimítani ilyenkor (minden beszélgetés kicsit máshogy értelmeződik, ha az egyik fél szórakozottan csavargatja a mellbimbóját). Oohh, mi is volt ez a két bogyó, a kombó adja, tolom a zajt, még előtte lepróbáljuk a közös show-t, aztán NYITÁS!
Yuzuruval állunk az ajtóban, ő mint egy jégtüske a klubfények szelében, fenséges, hűvös, rezzenetlen, én vagyok mellette a vörös virágokat tüsszögő lávatündér, a kontraszt, de neki hiába bohóckodok persze. Pillantása hátra-hátratéved, keres valakit akit újra és újra megtalál, tévedhetetlenül.
Lassabb dubtechno nyitja az estét, lüktet lüktet, hullámokban tologat körbe a tánctéren. Lassú mindenki még, hideg kékek az alig mozgó testek keltette hullámok, lehajol egy pohárért zöldesen, egy oldalra kapott fej mozdulatában már aranybarna szikrapamacsok pukkannak.
Tálfejű vendég hozzám vág egy huszast, baszassak valami húzósabbat, előcsiklandozom a goa trance playlistet, kuncogva húzza elő a lejátszó a mellei közül, betolom a keverőbe és finoman eltolom azt az édes kis pöcköt, itt van haver, szeletelj! Csak a jelen létezik, nincs múlt, nincs jövő! ÉLVEZD HA BELEDÖGLESZ IS.
Rángat a huzalozás, mintha túlérne a testemen, és most jó hogy fölöttem a két bábjátékos - a zene és a pillek - ugyanazt akarják eljátszani velem, elmúlt az idő folyása, fogalmam sincs semmiről, lebegek. Egymásra röhögünk Xtasyval, összekapaszkodunk, IGEN, ÉLET.
Bekukkant Honey, édesbogár, minden mozdulata maga A Tánc. És elrombol mellettem Miztah Bones, minden idegszála Honey felé fordulva, kérhetek egy autogramot a plakátra? Oh babez, ha látnátok amit én, papot hoznátok.
A lebegés habszivacs puhasága kizár mindent, általában. De most nem, lehet már nagyon hozzászoktam a cuccokhoz, mindenesetre valaki a Marketen rákérdez egy névre. Razor… Grid.. Riven? Iven? Ven? En? N? Pattog a fejemben az évek óta nem hallott név, egy törött fehér maszk fordul felém halványan derengve egy pillanatra az éjsötétben, TŰNÉS! Nem vagyok rád készen, se a másikra, ami fémesen tiszta mint egy műtőasztal, krómragyogás fordul felém a másik oldalról azonnal, emel egy pengét, NEMKELLNEMAKAROM!
Ott hagynak a maszkok, pedig merev mozdulataik mögött bőven van még mit felfedezni. Majd később. Majd máskor. Ha józan leszek, hehe. De a jövő nem létezik. Nem, ha nem engedem magamhoz, a múlttal együtt, mert mindkettőben csak a fájdalom lakik és az árulás.
Körülbóklászok a Marketen, hajvágós BD, baszod, nyihogva mosom ki az emlékeket. Dehogy mosom, csak akarom, mert az az ajtó már kinyílt és folyik át rajta mint tintaéj, a lábam nyoma már fekete. Elmegyek a BD shopba, elmondom a csókának hogy mit keresek, utánanéz, najóvan, hátha elfelejthetem ezt az ügyet, úgyse lesz meg, azt mondták, megsemmisült a felvétel a harcról.
Újabb pill, felszáll ó ó ó ó ág, amikor a vascsöves csóka, White Lady tesója beszélni akar velem. A csaj iszonyú komoly, még a végén megijeszt. De menő, mert nem zsarol hogy nem ad több pillt… Na jó, bekapok egy vöröset, még sose próbáltam, az kiüti a többit öeeeee.
BOOOOOOOM, ez mint egy téglafal keresztbe a sztrádán, olyan, baszki…
Na mondjad, közbe’ eszek, mert az odavissza rángatott szervezet beszólt. De megáll bennem a szójakolbász, amikor a fickó elővesz egy maszkot, de nem egy maszkot, hanem A Maszkot, ami hideg és céltudatos mint egy műtőasztal. Megcsillan rajta a klubfény, szinte alig hallom amit Pi mond, hogy ez rajta volt. RAJTA VOLT AKKOR amikor…
Amikor beléptem az arénába, és a két machete olyan könnyű volt mint egy egy lepkeháló, és az aréna falán a kilenc hüvelykes szegek hegyén csillogó fényeknek szárnya nőtt, és a speaker hangja végtelenül lelassulva mondta ki az amúgy is mindig túlhúzott szöveget, RRrrrraazooooooooooor Grrriiiiiiiiiiiiiiid RRRRRRRIIIVVEEEEEEENNNNNN!!!!
És a taps, fütyülés, üvöltés összeolvad a fényekkel, nincs már különbség az érzékszervek között, a jel és jel harmóniába csavarodik, lassú pulzálás csak az őrült százhetvennégyes tempójú hardcore, felreppennek a fénypillangók, lassú táncban pajkosan odébb libbennek, ahogy el akarom kapni őket, amikor egy ezüstös penge belehasít az őrjöngő tömeg vörösen pulzáló csendjébe, és a testembe mar.
AAAAAAAAAAAA
Uhh, lehet kimaradt pár pillanat, amíg Pi beszél. De a lényeg megvan, tudja ki cserélte ki a harci drogomat erre a cuccra, ki nyert a fogadáson ellenem. A Fekete Sárkányok mostani vezére. Nem haragszok Pi-re - pontosan tudom, milyen amikor a pörgető vezeti a testet, a huzalozást, a pengéket, neki az is mindegy lett volna ha balettszoknyás alak áll a helyemen vagy exoskeletonos katona. Szétszabta volna ahogy tudja.
Pár tiszta percig nem kapok be újabb pillt, látom is az arcokon, hogy keresgélik, ki ez az alak itt, aki búskomoran mászkál fel alá, hol machetéket markolászva, hol az előbányászott fehér maszkot.
De nem csak én vagyok fekete vérrel átmosva, mindenki más is tintakönnyeket ont sírás nélkül. Most akkor be vagyok tépve vagy nem? Csak képzelem? Ez csak a smink? Vagy ez már ilyen? Mondják volt valami brutál belezős gyilkosság, kicsit lefagyok hogy ugye nem én voltam, de csipen tolják, bennem nincs felvevő, akkor jó. Beültettetek egyet.
Showtime, bokros a kezem alatt a lejátszó, alig indulnak a számok. De aztán csakcsak, nah akkor két pill be, mindjárt mi jövünk, a szólók alatt csak beüt. Óóóóóh IGEN. A klub fényfüstjében úszik Syren, uszonyokat is növeszt, baszki mi volt eeeeez a pill? Lady White ragyog az UV-ban, hehe, nem is így hívják hanem visszafelé, aztán Mimi jön, Madame Kontraszt, a puha mosoly és az acél tekintet. Vagy ő jött előbb? Merre folyik az idő? Nade crew showtime, a nézők ösztönlényei kiülnek az arcokra, most nincs hamuka, álarc, ez a vágy ott az arcokon, a birtoklás, a kéj és barátaik. Őszinte pillanatok, szeretem. Mindegyiküket szeretem. Mmmmilyen pill volt ez….
Szaladó pillanatok, hírek, szövetségek. Jön a Sárkány.
A beszerzett két harci drog BIZTOS nem fog összeakaszkodni se egymással, se a szokott cuccokkal. Bezabálom mind, uuuuUUUHH ezt azért
nem
gyakran
érzem
Kicsi vagyok a karjaim mögött, azok végtelen hosszúra nyúlnak, mindent elérnek, zümmögve dalol a huzalozás, lüktet a fejem, valamit túlterheltem az tuti, de most MOST LEGYŐZHETETLEN vagyok.
JÖN. A. SÁRKÁNY.
Kivont karddal fel a lépcsőn, óvatosan elteszi amikor belenéz a fegyvercsőbe.
Maga a hatalom, a vörös halál ígérete. Tuti huzalozva van, vérvörös és sárga rezgései vannak, ez a fickó olyan gyors, hogy vöröseltolódása van az aurájának.
Te voltál aki..
ÉN VOLTAM. Részben.
A hangja belém ég, még visszhangzik a koponyafalak között, amikor már sikít a lövedék továbbító motor, lelassulva, hangtalanul látom a torkolattűz villanásait, ahogy haragos döbbenetbe torzult arcára vetítik az emlékeimet, ahogy a golyók beletépnek mindenébe…
Kiürül a tár, üresben vinnyog a motor, körülöttem lassú káosz, vércseppek a levegőben finoman hullámzanak, jé, ez lehet hogy az enyém?, Testek dőlnek el lassan. Felkapom a machetéket mire lezuhannak a cseppek, és ordítva, tombolva vetem magam a darabolásba.
Halottak, vér. Elég sok vér. Fura lélegezni…
Eltámolygok valaki vállán a Második Angyalhoz, aki összerak, megint. Most jóval kevesebb sebbel érkeztem, de az élmény ugyanaz, a világból semmi sem látszik, csak a szemei ahogy a nyugtatóktól mozgásképtelen arcom fölé hajolva fókuszba állnak rajtam. Ettől végleg kitárul a múlt ajtaja, egymásra igazodik a két kép, a végtelen mély szemek, ahogy időnként visszatérnek a képbe valamit leolvasni a fejem melletti monitorról. Pont mint akkor.
Újra megszülettem. Ma ez már a második életem.
Az Angyal távolságtartó, gondterhelt, mesél pár súlyos kört az életéből, de nem von bele, nem akarja, hogy részese legyek. Mondom gyere akármikor, segítek akármiben. Persze, persze.
Klub megint, új élet, új pillek, egyik pillanat száguld el mellettem a másik óra után. Megint rossz hírek, megint balhé lesz, betolom az előző kombót, most már biztos hogy szétbasztam valami jó drága belső szervet. Jön RAMS, aurája sárga, keze rá-rávillan a pisztolyára. Menjünk el beszélgetni, hát jó, ismerek egy helyet ahol magunk vagyunk. Tétova pillantások, pisztolyon a kéz, szövegelés a sárkányokról, jah, én nyírtam ki a bosst - de mire mondanám hogy miért, vörösessárgán villan a fegyver, elhajolok a lövés elől, küzd a revolverrel, előhúzom a machetéket, újabb golyó - ez betalál az oldalamba, bevállaltam, mert a rutin harci program a fejemben azt mondja, hogy belefér, túl közel van, nem tud elég sebet okozni a bőrátszövésen, mielőtt levágom. Táncol a penge a végtagokon, felsőtesten, dalol a huzalozás, a tétova lövések adják a basszust, lassan eldőlő teste a tánc vége póz.
Ránézek.
Mi a fasz volt ez? Lassan úszik fel a tudat a harc ködéből, előttem a kölyök, fura a vére, olaj, meg hidraulikafolyadék.. MIÉRT? Miért … Úgy látszik ez az életem, baszdmeg.
Áttúrom a cuccait, hátha találok nála valamit, ami megmagyarázza, de ami előkerül, az egy még aljadékabb BD mint amit rólam csináltak - agyonverték a kölyköt, és élvezték, és felvették és eladták. Mintha magamat öltem volna meg.
Az este további része: rémálom, bad trip. Bemindenezek mint az állat, a Második Angyal kér tőlem drogot, végre tépünk egyet, de ő nagyobbat akar, egyből a tuti, kiafasz vagyok én hogy kioktassam?
Menjünk a klinikára, ott van Siren, megállt a lába, mellette egy öngyilkos doki békésen hever, full kiber katona őrzi a dokikat de nem nagyon van jól… Meséket hallok a gyorsuló lassuló pillanatok között gépbe feltöltött tudatról, meg hogy ide kéne hozni egy netrunnert, elindulok Bonesért, közben körülöttem táncol a Halál és felkér mindenkit, és már nem is tudom rég hogy mi trip és mi valóság. Moira, a Csillámhölgy, vértől ragadva a padlón hever Twister mellett, testük kék, aurájuk nincs is már, akkor biztos csak képzelem, mert az nem lehet, hogy meghaltak. Futás tovább, mert ha a mese igaz, akkor a tudatuk feltölthető, még táncolhatnak, még láthatom ahogy Twister karja kinyúlva megtartja Moirát a show végén…
Egy csomó őrült üldöz, kifogyhatatlan fegyvereikből árad felém a halál dala, szia Mimi, nem illik ez a póz hozzád, nem is köszönsz? Mondtam, vagy csak akartam? De ő is kék KÉK, feketekék, mozdulatlan, mese MESE az ment meg, hozom a segítséget…
A Harmadik Angyal rámköt egy autodoc-ot, ami felveszi a harcot a drogok kiismerhetetlen kavalkádjával, majd feladja és a lőtt sebekkel kezd el foglalkozni. Talán bepróbálkozott egy fájdalomcsillapítóval is.
Pengedarabok és egy rettenet kiberkatona társaságában visszatérünk, az őrület maszkjai mögül halálszemek kísérik az utat, villognak sárgán lóbált pengék és pulzáló fegyverek engednek fel a klinikára. Nem értem, de nem hiszem hogy a valóságot látom, de jobb is így, hogy nincsenek kérdések, csak az egyszerű menet - itt van Bones, mindenkit megment, a sarokban Moira üldögél, a haja előreborulva az arcából kifolyó tintát rejti, Twister köpenyén a hamis vörös színei, MENTSÉTEKMEG!
Elcsigázott netrunner ül a földön, mellette egy másik világból érkezett keleti harcos, katanával, tuti nem valódiak, a mozdulataik álomszerűek nekem. A netrunner folytatja a mesét a tudatfeltöltésről, és ez tényleg végre ismerős, mert az maga a bad trip - végtelen szenvedés, embertelen börtönben, hideg órajelek rácsai mögött, az őrület pokla maga, ha egyáltalán sikerül. Ezt ne…
Akkor marad
a gyász.
A gyász a következő életem.
Megtépázott túlélők, testet váltott Siren, kikészült dokik, Yuzuru még mindig a fix pont. Kintről az ajtót ostromolják, arcomat hideg szél érinti. Ablak, az. Akkor arra, bele a tintafekete éjszakába, ami befolyik az ablakon, összekeveredik Moira és Twister tintájával, kékesfekete és végtelenül hideg.